Szélrózsa Hagyományörző Egyesület
2015-07-26 21:41:40

Tehetséges fiatalok - értő muzsikusok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013–2014. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdetett a magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására. A Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület NTP-MKÖ-14-0054 azonosítószámon 800 ezer forint támogatásban részesült. A projekt során az egyesület tevékenységeit bővítve a népzene elsajátításának érdekében hangszeres népzenei műhelyfoglalkozás sorozatot valósított meg 36 órában, ahol tehetséges fiatalok hegedűn, brácsán és bőgőn fejleszthettték muzsikus ismereteiket. A résztvevők képzését Bíró Imre gyermektáncoktató, népzene tanító és közművelődési szakember végzi, a feladata vezetők munkájának segítése, sajtóanyagok szerkesztése, aktív részvétel a koncerteken. A népi hangszeres foglalkozások megvalósításának célja, hogy a résztvevők megismerjék a választott hangszert (hegedű, brácsa, bőgő), a gyakorlatban is elsajátítsák a hangszerek techniaki alapjait, megismerjék a magyar népzene jelemzőit, kedvet érezzenek az elsajátított ismeretek tökéletesítésére, egyszerűbb dallamok eljátszása után a lehető legtöbb magyar népdal játszásának megtanulására. 

2014-03-17 21:53:15

"Ember lesz a legényből" - a földesi Szélrózsa Néptánc Együttes műsora.
Kísér a Szeredás Népzenei Együttes

www.rscheap.com



< 2018 Október >
H K Sze Cs P Szo V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
Újra kérjük önöket az adóbevalláskor ajánlják fel adójuk 1%-át a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesületnek!

Adószámunk: 18990016-1-09.
Támogatásukat köszönjük!